
Komoly fordulatokat kell az igazságügyi szaktárcáknak életbe léptetniük: Sokkal nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a hazai, vagy nemzetközi bírósági per előkészítés.
Szigorúbbá kell tenni a keresetbenyújtás szabályait és kötelező első lépéssé kell tenni a permentesítő és perhelyettesítő igazságügyi mediációt.
Mediátorok közel 10 év alatt a szakmaiságukban és választott területeikben erősen tagozódtak.
Legújabb a médiamediator, továbbá betegjogi képviselet elsorvadása helyén a társadalmi szolgáltatás iránti igények miatt feléledő betegjogi mediatorok munkáját lehet észlelni, akik az ÁNTSZ hatósággal együttgondolkodva, de önálló ügyintézéssel keresik a károsultak és jogsértettek számára a megoldást - a betegjogi mediator egyezséget.
Lassan oszlik el tévhit,amely a mediációt, mint előkészítő konfliktuskezelést vette számba.
Erős, szakmailag felkészült irodák (pl. Nemzetközi bírósági per előkészítő – bírósági per mediator iroda) fogadják ma már Budapesten és vidéken fogadják a bírósági kereset utáni mediációra kényszerülőket, vagy a per menetéből kiábrándultakat.
Van tehát ügyfeleknek és bírósági per mediatoroknak Magyarországon elismerően összenézniük, hiszen Magyarország változik közelebb került az elmúlt évtizedben Európához és távolabb a Balkántól a polgári jogi, családjogi, gazdasági jogvitarendezés kultúrájában!
Irodáinkban a bírósági per mediáció alapvető szellemiségét elismerve ügyvédek - jogászok - igaszágügyi permediatorok - igazságügyi szakértők - pszichológusok - mentálhigyénés szakemberek vállalnak feladatot az Önök ügyének sikeres megoldásáért!
Családjogi peres ügyében, gyermektartásdíj, asszonytartás és különösen válás körüli jogvitákkal hívja bátran ügyfélszámunkat:
Családjogi peres ügyében, gyermektartásdíj, asszonytartás és különösen válás körüli jogvitákkal hívja bátran ügyfélszámunkat:
Ingatlan perekben, gazdasági jogvitákban, orvosi jogsérelmek esetén hívja a
06-302-164-102, vagy
06-202-073-899
06-302-164-102, vagy
06-202-073-899